TUDATOS ÖNEGYÜTTÉRZÉS

Az Önegyüttérzés - a mindfulnesshez hasonlóan - a kelet bölcsességének egyik újra felfedezett gyöngyszeme, amelynek a nyugati világgal való megismertetését Kristin Neff nevű amerikai pszichológus kutatónőnek köszönhetjük. Az önmagunkkal való együttérzés képessége alapvető feltétele annak, hogy csökkenteni tudjuk esetleges mentális szenvedéseinket és természeténél fogva kéz a kézben jár a tudatos jelenléttel. 

Legtöbbünk, ha lelki szenvedésen megyünk keresztül, hajlamosak vagyunk kíméletlenül és túlzottan is ktirikusan viszonyulni önmagunkhoz, amivel csak rontunk a helyzetünkön, még elesettebbé válunk és egyre mélyebbre kerülünk érzelmileg. Azt hisszük, ha rugdossuk magunkat, azzal előrébb lendítjük helyzetünket. Néha úgy tűnik, mi magunk vagyunk saját legádázabb ellenségeink, pedig másokkal milyen együttérzőek tudunk lenni, még olyan emberekkel is, akiket nem is különösebben kedvelünk. A jógából is ismeretes "nemártás" törvénye pedig önmagunkra is vonatkozik.

Az önegyüttérzésnek három összetevője van: 

1. Mindfulness:  fontos először is tudomásul vennünk, hogy mi játszódik bennünk jelenleg, mi voltaképpen a problémánk. Felismerjük ilyenkor, hogy éppen most a szenvedés pillanatát éljük át. Ezzel hallgatólagosan azt is elismertük, hogy jelen lelkiállapotunk csupán egy múló mentális jelenség.

2. Minden más emberrel közös tapasztalatunk (common humanity): hogy olykor nehézségeket, kellemetlen érzéseket is átélünk. Ebben minden más emberi lénnyel osztozunk, sőt lehet, hogy ebben a pillanatban nagyon sokan mások is ugyanezt élik át, amit mi. Nem én vagyok az egyedüli a világon, aki  ilyenen megy keresztül.

3. Kedvesség: Viszonyuljunk úgy magunkhoz, olyan hangnemben, ahogy egy olyan élőlényhez fordulnánk, akit feltételek nélkül szeretni tudunk. Mit mondanánk neki? Hogyan viselkednénk vele szemben? Milyen fizikai érintéssel adnánk tudtára, hogy együttérzünk vele?



Az önegyüttérzéssel kapcsolatban felmerülhet, hogy vajon ez nem pusztán csak önsajnálat?  Vajon ha annyira megsajnálom magam,  nem veszítem-e el a motivációmat a helyzet megoldására? Nem lehet, hogy ez csak egy gyermeteg önigazolása a hibás lépéseimnek?

A válasz ezekre a kétkedő szólamokra az lehet, hogy ha elfogadó módon, kedvesen együtt tudunk érezni magunkkal, akkor azzal lelket öntünk magunkba, és egy megerődösödött - legalábbis nem legyengített  - Énnel bátrabban gyakorolhatunk önvizsgálatot és több energiánk marad a megoldás meglátására is. A vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy aki önmagával szemben együttérző tud lenni, mások irányában is nagyobb fokú együttérzésről ad tanúbizonyságot.

Bánjunk kedvesebben önmagunkkal és szebb lesz a világunk!